Megszületett a gyermek. Boldogság van. Összeköti a családot a születés -szülés élménye. Lehet, hogy egy nehezített időszak nyugalma érkezik meg, de az is lehet, hogy éppen most indul el. Ismerkedés kezdődik. Magunkkal, a babával, és valljuk be egymással. Hiszen szülői szerepben nem láttuk még sem magunkat, sem egymást.
Különleges időszak ez. A szerepek között eltolódhatnak a határok. Változhat egymásnak adott figyelmünk is, hiszen a baba érkezése utáni hat hetes időszakban az anya fókusza erőteljesen a babára irányul. Hormonálisan túlcsorgó, bizonytalanságot érző és megerősítést, kompetenciát szomjazó, fáradtsággal nehezített időszak ez, amiben féltünk, óvunk egy gyermeket, aki teljesen kiszolgáltatott a szeretetünknek és gondoskodásunknak.
Sokszor nincsenek emlékeink arról, hogy ösztöneink mindent tudnak, nem merünk bízni megérzéseinkben, sok esetben nem igen tanultunk meg magabiztosan élni, tehát számos kihívással szembesülhetünk. Bizony a kapcsolatunkat is sokszor próbára teszi az új élet, az új szerep, az érkező gyermek. De ez természet. Pont a változás okán. Beszélni kell, gondolkodni róla, hogy hogyan lehet szeretetteljes mederben megélni és megtartani a kapcsolatot, hogyan lehet tudatosan figyelni egymásra, milyen eszközeink vannak arra, hogy a nehézségek és kihívások idején, ne nagyon csússzanak el a dolgok. Ha pedig érezzük, hogy ez már megtörtént, akkor jó tudni azt, hogy mit tehetünk, a jó irányú változás érdekében.
Mert tehetünk érte! Mindig! Csak mi magunk!
