Holnap hajnalban ünneplek megint. A harmadik gyermekem születésének ünnepén. A hajnali nap fél hatkor meghozta őt is. A megszületésével csodálatos lehetőséget és élményt kaptam az élettől. Visszakaptam azt. Körülbelül időtartamának felénél megadta nekem az élet azt, hogy újra éljem. Hogy észre vegyem azt, amit addig soha. Hogy megéljem azt, amit addig soha. Az életben maradásom élménye, az újrakezdés, az újjászületés észre vetette velem az életem ajándékát és kegyelmét.
Minden gyermekem érkezése ajándék volt a számomra, és mindegyik más szépséget és csodát hozott az életembe.
Az első fiam, a nagy fiam, az anyává születésem titokzatosságával ajándékozott meg, azzal, hogy megérezhettem a gyermek iránti örök szeretetet, és csodát. Tőle megtanultam, hogy esendő vagyok, hogy meg kell küzdenem a kihívásokkal, hogy az elfogadás, az igaz szeretet legnagyobb mércéje.
A kislányom mindennél szebb csodát adott, már azzal is hogy LÁNY-nak született. Tudtam, hogy milyen nagy ajándék, hogy átadhatom a kislányomnak az általam megélt és megtapasztalt női lét lényegét, az anyaság titkait és tapasztalatait, hogy minket mindig összeköt NŐ-ségünk. Gyermeki alkalmazkodó képességéért, mérhetetlen érzékenységgel bíró tiszta és szerető gondoskodásáért, a cserfes és finom jelenségéért örökre hálás leszek a sornak azért, hogy az anyukája lehetek.
A legkisebb gyermekem pedig megtanított arra, hogy milyen nagy jelentősége van a korai együtt élménynek, vagy ennek hiányának. Megláttatta velem a pillanatok értékét, és azt, ha nem kapjuk el és nem éljük meg ezeket valóságosan, akkor elmúlnak. Mert múlandók. Hálás vagyok neki, hogy érzékenyen és szeretve folyton folyvást tanít. Hogy kaptam még időt, hogy az anyukája legyek. Szeretem érzékenységét, óvatosságát, a benne rejlő hihetetlen kincseket, és gyermeki tisztaságát.
Szeretem hogy ők hárman ragaszkodással és mélyen szeretik egymást. Hogy közel vannak egymáshoz a nagy korkülönbség ellenére is.
Isten éltessen hát minket! Az én jó, igaz és szerető férjemet, a gyermekeimet, és persze engem is ha már eddig és ilyen szeretőn vigyázott rám! Adjon nekünk még sok napfelkeltét, hogy megélhessük egymásban a teljességet!