Mi már szerencsére túl vagyunk ezen a projekten. Azt kell mondjam, nálunk ez sima ügy volt. Abban már a kezdetek elején megegyeztünk a férjemmel, hogy sok és fontos közös, és életünk lényegét meghatározó egyéni értékeink mellett vannak olyanok, amik ebben a kérdéskörben mindkettőnknek a legfontosabbak. Szeretnénk, ha megmaradna a fiúnkban, a világra való rácsodálkozás élménye, az érzékenység a dolgok szépsége és természetessége iránt, a tanulási vágyának és élményének felfedező öröme. Szeretnénk, ha a jövőben is tudna, és szeretne a társaival minőségben, szeretetben együtt élni, működni, és alkotni; ha nem felejtené el, hogy a dolgoknak körülöttünk, eredő értéke van, ami tiszteletet érdemel; ha a jövőben is megtapasztalhatná, hogy a különbözőség leginkább színes egységet ad és nem elkülönít. Számunkra, mindezek megtapasztalásához és megéléséhez a művészeteket társul fogadni pedig fantasztikus élmény. Mindketten fontos értéknek tartjuk a szeretetben és méltóságban megtartó elfogadást, egymás tiszteletét, és a dolgok természetes folyamatának egyszerű, törvényszerű és meghatározó szerepét.
Szóval nálunk sima ügy volt az iskolaválasztás. De sokat gondolkodtam azon, vajon mi van akkor, ha nincs ennyire nagy egyetértés a szülők között ebben a kérdésben, ha nem ennyire evidens, hogy ki milyen hangsúlyokat helyez előtérbe az oktatás területén Mi van akkor, ha valamelyik fél erőteljesebb indokok alapján, hangosabban vagy határozottabban képvisel egy-egy szempontrendszert, egy véleményt, amivel a másik fél nem ért, vagy nem teljesen érte egyet. Milyen nehéz helyzetet hozhat, ha a másik fél szenved, a társ képviselt indokaitól? Ha zsigerből kiakasztja, vagy olyan gombokat nyomogat nála, amivel nem tud azonosulni semmilyen szinten. Vagy csak ő maga nem elég „hangos” ahhoz, hogy érvényesítse az ő saját gondolatait.
Nem nehéz kitalálni milyen forgatókönyv szerint történhetnek ilyenkor a dolgok. Érvek, ellenérvek ütközése, harc indulása, családi vagy baráti szövetségesek bevonása, veszekedések, több napi némaság, harag esetleg zsarolás…. szép kis paletta. Aztán a folyamat végén, persze, mindig megszületik a kitöltött jelentkezési lap.
Na de hogyan is van ez? Meg tudjuk úszni a harcot valahogy? Túl tudjuk élni sérülés és lelki bántalmazás, vagy egy „azonnali válási szándék” felmerülése nélkül is, az ilyen, eltérő véleményt formáló fontos döntési helyzeteket?
Mi lenne, ha az alábbiak szerint, most tudatosan is ránéznénk erre a kérdésre? próbáljuk meg egy kicsit másképpen meg- és túlélni a „hova menjen a gyermek iskolába” kérdéskört!
- Először is gondolkodjunk, és mindenekelőtt higgadjunk le!
- Találjunk egy közös és nyugodt időpontot, amikor erről beszélhetünk. Akár hosszasan is.
- Legyünk nyitottak és elfogadók a másik nézeteivel, érveivel, ellenérveivel kapcsolatban, és tiszteljük egymásban a mást.
- Ne felejtsük el, hogy az érzelmekkel sosem vitatkozunk! Maradjunk a higgadt ész vonalán. Ez biztonságos alapot ad mindenkinek az együttműködés helyzetében.
- Mondjuk el, és írjuk is le, milyen egyéni értékek és szempontok adnak irányt nekünk, a döntés meghozatalánál.
- Találjunk olyan közös pontokat, amik mindkettőnknél megjelentek. Hiszen ezek mindkettőnknek fontosak.
- Ha pedig megvan a közös „értéklista”, ami alapján majd intézményt, és helyszínt választunk a gyermekünknek, akkor vessük bele magunkat a keresésbe. Közösen.
- Menjünk el együtt bemutató látogatásokra, ha tehetjük. Ha lehet vigyük magunkkal mindig a gyerkőcöt is. Fontos és nem figyelmen hagyható szempont az ő benyomása, élménye és megérzése. Még akkor is, ha szülőként felelősségteljesen majd mi döntünk!
- Mindig beszéljük meg, a benyomásainkat, mi az ami tetszett vagy kiakasztott bennünket, látjuk e- és érezzük e- ott a gyermekünket.
- Készítsünk egy rangsoroló listát, akár külön is, amit majd összevethetünk. A listánál mondjuk el miért gondolunk úgy az első, második helyen lévő iskolára, ahogy; a gyermekünk hogyan és miképpen lenne ott jelen? Mi erősödne benne és mi az, ami nagyon rosszul hatna rá?
- Végül pedig, ha megvan az eredmény, és beadtuk a felvételi jelentkezést menjünk el és igyunk egy finom kávét! Mondjuk el egymásnak milyen hálásak vagyunk azért, hogy ilyen jól és hatékonyan működtünk együtt. Köszönjük meg az egymásnak adott, és megkapott megértést, figyelmet, azt a szeretet, amivel végig jelen voltunk egymásnak.
Ezzel a módszerrel egy SzülőPár életében sokféle apró probléma és helyzet is kezelhető. Higgyük el, hogy csak közös szándékkal és közös együttműködéssel oldódnak meg a dolgok!
