Életünk filmje
Vajon mit éreznénk, ha láthatnánk életünk filmjét egyben vetítve, akár most? Addig a pillanatig lejátszva, ahol éppen tartunk. Tegyük fel, megadatna nekünk, hogy leüljünk, és végig nézzük egybe az elmúlt éveinket.
Le mernénk ülni és végig nézni? Ha leülnénk, vajon milyen szívvel tennénk? Mi történne velünk, bennünk? Boldogság érzése járna át? Könnyek szöknének a szemünkbe és fájdalmat hoznának? Jóleső lenne szembesülni a valósággal? Észrevenni, hogy mennyi alkalmat szalasztottunk el vagy mennyi mindent másképpen csinálnánk. Hányszor mentünk el a lehetőségek, a boldogságunk mellett?
Fájó lenne, ha meglátnánk kapcsolataink, mindennapossá vált közönyét, és idegenné távolodó jelenét? Vajon nem szorulna e- össze a szívünk? Elgondolkodtatna e-, hogy hogyan változott ilyenné a szeretettől és figyelemtől duzzadó kezdet? Talán a filmünket nézve meglátnánk azt, amit mindig is meg kellett volna látni? Saját magunkat! A viselkedésünket, a mozdulatainkat, a kimondott szavainkat! Azt hiszen senki nem tervezi induláskor, a fájdalom könnyeire az életét. Mégis sok esetben valahol, valamikor átvált egy váltó.
De ha tudjuk, hogy rajtunk mennyi minden múlik! Ahogyan nevelgetjük, növesztgetjük és szeretgetjük a JELENT egymásban. Ahogyan beszélünk, gondolunk vagy teszünk a társunkért. Az az érzés az a szeretet minket is növeszt és éltet.
A figyelem, a törődés, az élmények közös megélése, a közös célok fontossága, az örömök és a bánatok megosztása, a beszélgetések jóleső lüktetése mind szeretetet összetartozást és boldogságot hoz. A Fájdalom az élet természetes része. Érző emberként nem tudjuk mellőzni. De azért, hogy ne fájjon majd az, hogy nem vettük észre, nem tettük meg, vagy nem mondtuk el, azért MOST kell tennünk! A boldogság lehetősége mindig ott van előttünk a pillanatban. Ha ezt elszalasztjuk, akkor elmúlik!
Van egy mondás, miszerint csak akkor tudjuk meg igazán mit jelentett nekünk valami, ha már elvesztettük. Én inkább azt mondom! Tudjunk örülni annak, és értékelni azt, amink VAN.
A jó hír, hogy erre a filmre, életünk filmjére, nem fontos most jegyet venni. Javaslom azonban, a nap végén, csukott szemünk vetítővásznán keresztül nézzük végig a napi mozinkat. Ha azt látjuk, hogy nem öleltük meg a kedvesünket, vagy nem kérdeztük meg tőle, hogy hogy van; mi tette őt ma boldoggá; mivel tudnánk segíteni neki vagy hogyan tudnánk örömet szerezni neki, akkor nincs mire várni!
A holnap filmjének Mi magunk vagyunk a rendezői! Minden kedves szó, minden szeretetteljes jelenlét minden figyelem és törődés, megsokszorozza önmagát. Mert a szeretet mindenkit és mindent táplál. És ha esetleg a társunk furcsán néz ránk, mert nem tudja hova tenni, miért vagyunk olyan kedvesek vele hirtelen, nem baj! Legyünk kitartóak, és higyjük el azt, hogy a jó példa, jóleső és követendő példa lesz számára is!
Ui: És néha, menjünk moziba! Együtt!
